Kapcsolódó

Virrasztásban résztvevő testvéreink levelei. Legyen mindannyiunk számára biztatás!

Még október elején prédikációban hallottam az imádságról, a helyszínről. De nemcsak a fülemmel, hanem a szívemmel is hallottam, ezért nem volt kérdéses, hogy  menjek vagy ne menjek. Ezután kb. egy héttel később a Szent István Kórház közelében voltam, azt gondoltam, hogy megyek. De akkor még mindig nem jutottam el. A naptárba ugyan felírtam, de csak halasztgattam egyik napról a másikra. Aztán végül mégis eljutottam. Igaz, hogy most is kisebb nehézségekkel, mert valahogy tovább mentem két megállót a villamossal, de ezúttal mégse bosszankodtam ezen.

Amint megérkeztem, lehetőségem adódott azonnal bekapcsolódni az imádságba. Kedves ismerősökkel is találkoztam ott. És jött, áradt, sodort az ima. Igaz, az elején talán nekme talán kissé nehézkes volt, de aztán egyáltalán nem éreztem tehernek. (Ehhez tudni kell, hogy évek óta egy nagy lelki törés mély sebe miatt csak nagyon ritkán tudok imádkozni szentmiséken kívül…)

Ennek a közös imádságnak mintegy “mellékes” ajándéka volt, hogy most egyáltalán nem okozott gondot az, hogy volt olyan, aki beleszőtte  imájába a maga saját, személyes fohászait. Máskor ez mindig zavar, mert ítélkezésnek érzem, mert olykor félelmet kelt, vagy éppen okoskodásnak tűnik.

Aztán egyedül is imádkoztam,  csak úgy áradt az imádság minden bánat felett átömlő, minden rosszat elragadó folyama. Csak kb. 10-15 percet voltam ott, de ez a rövid idő is olyan volt ott, mint egy darab Mennyország. Szívesen  maradtam volna még, mert a kegyhelyekhez  hasonló kegyelem kiáradását éreztem.

Később a villamoson az a felismerés töltötte el a lelkemet: mindennél fontosabb az imádság! Ezt nehéz megfogalmazni, szavakká formálni, mert nem gondolat volt, hanem valami egész a lelket kitöltő felismerés, valami kimondhatatlan és romolhatatlan Kincs fölfedezése. És ez jó volt. Amikor később megtudtam, hogy már eddig is csaknem háromszáz baba megmenekült az imavirrasztásnak ezen az ÚTján, tudtam, hogy mindez tényleg maga az IGAZSÁG, amelyért hálával tartozunk. Közben tudatosult, hogy Ő örömmel hallgatja a hozzá fohászkodókat, az  ÉLETért jó szándékkal mondott imádságokat, és hogy ez nekem is így hiteles

Katalin levele nyomán írta T. Imre

————————————————————————————————————————————————————————

Megmaradunk!

 Én is olvasom az okos, precíz  kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is – ott is mennyivel  fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen  én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról,  akkor mikor fog elfogyni az összes  cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány  másodperc múlva fog elütni… csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok  félre, miért nem igazítom  meg a cserepeket az  otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?

Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez  van, ezt kell elfogadni.  Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által  gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: “ha  nincs kenyér, keresünk!”

Igen, mi keresztények a mi  Urunktól Istenünktől azt  halljuk: “Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”,”bármit kértek az én nevemben, azt  megkapjátok”. Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő  világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel  meg merem-e osztani gyermekeimmel???

Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett: van neki panziója, sípályája és főleg sok-sok  vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába… Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: “Mit gondolsz, ezt, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban ezt el tudtad volna érni?  Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát  akkor miért kell nap mint nap azt mondani,hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni, meg nem  is érdemes, mert úgyis  minden hiába, meg stb., stb.  Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri  meg,  akkor miért ne mennének el a mi “rossz” világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti  azt, amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével   magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs – mondtam neki – most te kell  vissza is édesgessed a fiadat!  Ha felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan  lovagoltak, és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni,valótlan dolgokkal hencegni, csak az  igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te  örömödnek, bizakodásodnak  teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, a fiatalember mint szakács hazajött, és vezeti apja  konyháját. Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni,  gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt,  hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt,  és azt is mondjuk el, hogy ilyen  mennyiségű élelmiszer,  információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát- medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval  átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk.  Ennyi kövér ember,  megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!  Miért sírunk? Miért űzzük el  gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?? A félelem, a szorongás, ha csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító hatását.

Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik  ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik  megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát. Így, bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de  a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi  állatokra ez az irreális félelem is hatással  volt. Abban a teremben, ahol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció.  A másik teremben, ahol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű  utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették, és azok a kis egerek, amelyek életben maradtak,  sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzódó egyed..

Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, megfojtja az áldozatát!! Ezt  a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!!

A Gonosz mindig, de mindig a Szentírásban pánikol, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!!

Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli  vakációt, és mi szépen, csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes: a kollégáim családjaiban toronymagasan a  szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a  mai gazdasági, társadalmi  hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk.  Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is.

E néhány gondolattal  szeretném megköszönni azt a hatalmas bizalmat, szeretetet, melyet folyamatosan érzek az  anyaországi testvéreim részéről, és kérek elnézést, amiért nem tudtam Székelyföldről személyesen elmenni  Budapestre. Adja a jó Isten, hogy áldás legyen ezen a mostani  találkozón is!

Csaba t.

————————————————————————————————————————————————————————

Kedves 40 nap az Életért csapat!

ISTEN gyönyörködik Bennetek Bennünk, az odaszánásokban is, és a Ti munkátok nem hiába való az ÚRBAN, mert idejében meghozza gyümölcsét!

( ahogy az Ige mondja )

A fáradtak ereje pedig maga JÉZUS és mindenre van erőnk a Krisztusban aki minket meg erősít és belülről mennyei erővel felruház.
Mert Maga az ÚR harcol, és mint egy ERŐS ISTEN aki MINDENHATÓ, friss kenetével megújít, szenvedélyes szerelmével átölel, és Ígéreteihez is hűséges!
Zsolt.1,20.,23., 
Áldáshalom
Kriszta
—————————————————————————————————————————————————————-

Kedves áldott és szeretett Testvérünk!

Feleségemnek is és nekem is nagyon tetszik ez a megszólítás, örülünk, hogy gyakorolhatjuk. Köszönjük a buzdító felhívást, élünk a lehetőséggel, és már holnap utazunk a Szent István kórházhoz a Békés megyei Csorvásról. Kb.12:30-kor már ott vagyunk. Ha az Úr akarja és élünk, november 5-ig  szeretnénk még több alkalommal is részt venni a közös imádságban a kórháznál, akár többed magunkkal is. Hálát adunk az Úrnak, hogy általad nekünk is a szívünkre helyezte.

Szeretettel Magdika és Attila.

 

Olaj Anett tanúságtétele